Nincs kiválasztott település

Perbál

Perbál

A legenda szerint a község nevének eredete Perbalianustól, István király gyóntató papjától ered, aki szolgálataiért cserébe kapta birtokul a települést. A „Perbáldus földje” kifejezésből arra következtethetünk, hogy István a területet a Telki-apátságnak engedte át, a gazdaságot pedig Perbaldus, az apátság egyik papja vezette.

A területen előkerült régészeti leletek alapján a térség a római-kor óta lakott. A római települések maradványai mellett frankok és avarok jelenlétének nyomai is kimutathatók.

A falu nevét egy 1258-ban említi először oklevél, ekkoriban a Smaragd- nemzetségből származó Ajnádfi-család tulajdona volt. Perbál északkeleti határában épült Aynard vára, melyet a Smaragd nemzetségbeli Zsámbéki Ajnárd épített a tatárjárás után (egyes elméletek szerint még azt megelőzően).

A török uralom idején a község elnéptelenedett, majd sváb és szlovák telepesek népesítették be ismét. 1747-ben renoválták a falu templomát, valamint létrehozták első iskoláját

József Attila a jelenleg Községházaként funkcionáló erdészlakban írta Altató c. versét.