Helytörténeti gyűjtemény
Fontos feladatunknak tekintjük a helyismeret iránt érdeklődők segítését. Elkülönített állományrészében tároljuk a történelmi Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyére és a jelenlegi Pest megyére (1950-), illetve annak valamennyi településére vonatkozó dokumentumokat. A gyűjtemény nagy segítség a szakdolgozatot, valamely kiadványt író, vagy egy település iránt érdeklődő olvasó számára. Gerincét 9000 db könyv adja, jelentős része régi könyv, 1945 előtti megjelenésű. A monográfikus, vagy gyűjteményes könyvek segítenek egy-egy település földrajzi, társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális viszonyainak megismerésében, feldolgozásában.
Pest megye 187 településének szinte mindegyike jelentet meg újságot. Némelyik többet is. A sajátos információkat, friss adatokat rögzítő lapok gazdag választéka elérhető könyvtárunkban. Mikrofilmen tároljuk és tesszük hozzáférhetővé az 1945 előtt megjelent lapokat.
Közel tíz éve működő helyismereti-sajtófigyelő szolgáltatásunk számítógépes adatbázisából lehet tájékozódni az országos lapokban a megye településeiről megjelent cikkekről.
A Szentendréről szóló írások papíralapú "kivágat"-gyűjteményben is hozzáférhetők.
A településenként tárolt aprónyomtatványok (meghívók, programfüzetek, gyászjelentések, plakátok gyűjteménye fontos információhordozó a kutatók, érdeklődők számára.
Gyűjtjük a régi képes levelezőlapokat is. Ezek nemcsak illusztrációs szempontból fontosak, hanem művészettörténeti, építészettörténeti, fotótörténeti és városfejlődési dokumentumként is rendkívül értékesek a kutatók számára.
A Pest Megyei Könyvtár saját kiadású, helyismereti témájú dokumentumai is a gyűjtemény részét képezik, egyes művek digitális formában honlapunkon is elérhetők.
A dokumentumok csak helyben használhatók!







